Abstract

A technológia fejlődésének lehetőségeit kihasználva egyre nagyobb mértékben jelennek meg a modern technikai eszközök, illetve a hozzájuk rendszeresített érzéketlen lőszerek. Mivel az érzéketlen robbanóanyagok az elvárásoknak és a tesztek eredményeinek megfelelően, biztonságosan képesek kiváltani a korábban alkalmazott hajtó- vagy töltőanyagokat, ezért alkalmazásuk megkérdőjelezhetetlenné válik. Hazánkban is megjelentek (gyártásuk is tervezés alatt van) már azok a lőszertípusok, amelyeknek rendszerbe integrálásához nélkülözhetetlen a megfelelő tesztek, vizsgálati követelmények és az eszközök kezeléséhez szükséges alapvető információk biztosítása. Azoknak az országoknak, amelyek rendelkeznek tüzérséggel, aknavető eszközöket tartanak rendszerben, valamint rakétákkal látják el a légvédelmét vagy szerelik fel légierejüket, rendelkezniük kell a lőszereik, rakétáik bevizsgálásához szükséges képességekkel, lőkísérleti állomással, ellenőrző és bevizsgáló szakemberekkel. Mivel az érzéketlen lőszerek már megjelentek a Magyar Honvédség csapatainál is, és egyes típusok gyártása is előkészítő fázisba ért, fontosnak tartom felhívni a figyelmet azokra a követelményekre, tesztekre és az azok végrehajtásához szükséges infrastruktúrára, amelyek jelenleg még nem állnak rendelkezésre. Célom, hogy az érzéketlen robbanóanyagok, illetve az érzéketlen lőszerek vonatkozásában tájékoztatást adjak a jövőben a szakterületen foglalkoztatott vagy a téma iránt érdeklődők számára.

Full Text
Paper version not known

Talk to us

Join us for a 30 min session where you can share your feedback and ask us any queries you have

Schedule a call

Disclaimer: All third-party content on this website/platform is and will remain the property of their respective owners and is provided on "as is" basis without any warranties, express or implied. Use of third-party content does not indicate any affiliation, sponsorship with or endorsement by them. Any references to third-party content is to identify the corresponding services and shall be considered fair use under The CopyrightLaw.