Abstract
Az elmúlt évtizedek során hazánkban is beigazolódott, hogy a kormányzati és gazdasági szektor mellett a civil szervezetek képesek arra, hogy kielégítsék a társadalmi igények széles körét. Fontos integratív szereppel bírnak, erősítik az egyén társadalmi kötődését, támogatják a társadalmi tőke létrehozását, képesek a társadalmi struktúra erősítésére. A hazai civil szervezeteket nagyfokú reaktivitás jellemzi a tekintetben, hogy egy-egy változásra rendkívül gyorsan és néha a korábbi, általánosnak vélt tendenciákat megcáfolóan reagál. A Kommunikációs Nevelésért Egyesület fejlődési történetét tekintve jó gyakorlatként mutatható be olyan civil szervezetként, amely felvállaltan kapcsolatot teremt a köz-, és felsőoktatás között, támogatja a tudományos diszkussziót és elősegíti a kommunikációs nevelés ügyét, kapcsolatot ápolva más civil szervezetekkel és ipari szereplőkkel. A tanulmány bemutatja a civil szervezetek szerepét a képzési struktúrában, kitér azok kezdeményező, újító szerepére; értelmezi a civil szervezetek hálózati megközelítését, jelentőségét. A tanulmány célja a Kommunikációs Nevelésért Egyesület példáján keresztül bemutatni a civil szektor szerepét a képzési, kutatási szisztéma támogatásában, kihangsúlyozva annak indukáló szerepét a fejlesztésekben.
Talk to us
Join us for a 30 min session where you can share your feedback and ask us any queries you have
Similar Papers
Disclaimer: All third-party content on this website/platform is and will remain the property of their respective owners and is provided on "as is" basis without any warranties, express or implied. Use of third-party content does not indicate any affiliation, sponsorship with or endorsement by them. Any references to third-party content is to identify the corresponding services and shall be considered fair use under The CopyrightLaw.