Az eszköz nélküli halászat és rákászat emlékei és utolsó gyakorlói a Kárpát-medence néhány vidékén

Abstract

Az eszköz nélküli halászathoz és rákászathoz köthető hagyományos ökológiai tudás egyes szegmensei élelemszerző, de rekreációs céllal is a világ számos táján napjainkig fennmaradtak. A jelenséget a néprajzi irodalomnak köszönhetően a Kárpát-medencében is közel két évszázadon keresztül viszonylagos alapossággal dokumentálták. Mivel a tevékenységet közvetetten lehetővé tevő, a természettel szoros közelségben élő gazdálkodó életmód egészen az 1970-es vagy a 1980-as évek végéig, vagy helyenként akár tovább is gyakorolva volt, így az eszköz nélküli halászat egy spontán megfigyelése után feltételeztem, hogy a témakörhöz kapcsolódó ismeretek legalább egy része túlélte a modernizációt, és máig fennmaradt a régióban. Munkám során ennek megfelelően szerettem volna találni még legalább néhány olyan személyt, aki gyakorolta vagy napjainkban is gyakorolja az eszköz nélküli halászatot és rákászatot a régiónkban, valamint képes a tevékenység módszertani részleteiről, természetvédelmi vonatkozásairól és kulturális hátteréről is beszámolni. 2022 augusztusában ennek érdekében a romániai Sóvidék környékén kerestem fel és szólítottam meg interjúkészítés szándékával a téma ismerőit, 2022 augusztusa és decembere között Magyarországon ezt kiegészítettem az Északi-középhegységre és a Felső-Tisza vidékére koncentrált online megkeresésekkel, végül 2023 augusztusában a szerbiai Vajdaság nyugat-bácskai körzetében, illetve a horvátországi Drávaszög keleti részén kutattam az eszköz nélküli halászat és rákászat gyakorlói után. A meglátogatott négy országban összesen tizenhat személyt találtam, aki beszélgetést tudott fenntartani a témában, közülük tizenegy személlyel tudtam rögzített interjút készíteni. Az interjúalanyok a hagyományosan ismert öt eszköz nélküli halászati módszer közül négyről számoltak be. A beszélgetések során összesen nyolc halfaj vagy taxon eszköz nélküli halászata merült fel, a résztvevők ezenkívül az eszköz nélküli rákászat módszertanához is tudtak szórványos adalékokkal szolgálni. Mindezek alapján úgy tűnik, az eszköz nélküli halászat és rákászat egyes ismeretei minden régi és új tiltás, valamint életmódbeli változás ellenére is máig élnek a tájban. A tevékenység az interjúk alapján kulturálisan szabályozott és fenntartható gyakorlattal rendelkezik, mely nem járt és ma sem jár jelentős hal- vagy rákállomány-csökkenéssel, vagy populációk kipusztulásával, illetve legtöbbször mentes a megszaladási jelenségektől, mely alól csak a kevés invazív módszer alkalmazása, vagy néhány eszköz nélküli halász alkalmi mohó attitűdje jelenthet kivételt.