Abstract

A pesti születésű, majd Párizsban befutott író, újságíró, orvos, kultúrkritikus, majd cionista Max Nordaunak 1849, Pest – 1923, Párizs), valamint a költő, lapkiadó, a Nyugat előfutára, A Hét szerkesztőjének, Kiss Józsefnek (1843–1921) a barátsága 1865-től datálódik és a földrajzi távolság ellenére életük végéig tartott. Kiss 19 évesen vándortanítónak állt, és alföldi falvakban héber nyelvoktatóként kereste a kenyerét, előtte intézményes képzésben csak megszakításokkal volt része. Nordau ezzel szemben már kiskamaszként német nyelvű színikritikákat és verseket publikált, 16 évesen a Deutsch Testvérek kiadványait fordította, majd az érettségit követően Pest legpatinásabb német nyelvű lapjánál, a Falk Miksa által irányított Pester Lloydnál nyert alkalmazást. Hivatalosan a pesti református gimnázium diákja volt, azonban családi helyzete miatt egy ideig neki is házitanítóként kellett pénzt keresnie. Az intézményes tanulást később sem hagyta abba, a pesti egyetem orvosi karára iratkozott be, amit el is végzett, noha tanulmányaival párhuzamosan éveken át külföldi tudósítóként is dolgozott. A már középiskolásként „befutott”, pesti lapokban rendszeresen publikáló Nordau számtalan levélben instruálta, terelte idősebb, írói körökben még ismeretlen barátját az írói-újságírói érvényesülés útján. Tanulmányomban kettejük kapcsolatának alakulása mellett azt is bemutatom, hogy Nordaut milyen hatások érték már a közoktatásban, amelyek lehetővé tették számára a különböző kulturális és nyelvi közegekben való érvényesülést, illetve magyarázatot adnak a Kiss-sel szembeni intellektuális fölényére.

Full Text
Published version (Free)

Talk to us

Join us for a 30 min session where you can share your feedback and ask us any queries you have

Schedule a call