Responses to Socialist Realism. Form and ideology in Hungarian industrial architecture between 1950–1956

Abstract

A tanulmány az 1950 és 1956 közötti időszak magyar ipari építészetének és a szocialista realizmus elveinek sajátos kölcsönhatásával foglalkozik: a korszak építészetelméleti és formálásbeli tendenciáit e speciális építészeti műfaj aspektusából kíséri végig. Egyfelől rámutat arra, hogy a Rákosi-korszak hivatalosan diktált építészeti ideológiája az ipari épületek tervezését a szigorú gyártástechnológiai követelmények és a rendkívül összetett épületszerkezeti megoldások következtében sokkal kevésbé tudta meghatározni, mint a lakó- és középülettervezést, s ekképp az ipari építészet a szakmai ellenállás szinte legendássá váló bázisa lett. Másfelől azt is kiemeli, hogy mindemellett a szocialista realizmus stiláris előírásaihoz való igazodást vagy legalábbis a szocialista világrendet kifejező „ipari formálásmód” megteremtését az idő előrehaladtával egyre inkább elvárták a szakmapolitika képviselői – bár a szocialista realizmus „ipari” változatának kialakításához a tervezők a gyakorlatra csak nehezen lefordítható elméleti hátteret kaptak. Mindezek hatására az ipari építészet egyes köreiben olyan formálásbeli stratégiák bontakoztak ki, melyeket ugyan a szocialista realizmus „légköre” hívott létre, de amelyek többnyire nem a kész sémák szorgalmas követésében merültek ki, hanem a szuverén szakmai elvekből még többé-kevésbé levezethető reakcióként tűntek fel – a szovjet minták, illetve a hazai építészeti ideológia pontos követésére csak ritkán került sor. Az elemzés e tendenciák vizsgálatát követően azt kísérli meg feltárni, hogy az ipari építészetnek milyen szerepe volt a politikai enyhüléssel párhuzamosan bekövetkező ideológiai váltásban.