Pierre Manent a természetjogról és az emberi jogokról

Abstract

A dolgozat arra vállalkozik, hogy Pierre Manent rangidős francia katolikus filozófusnak a természetjog visszaállítására vonatkozó javaslatát mutassa be, főként A természetjog és az emberi jogok című 2017-eskönyve alapján. Manent könyve egyben a természetes emberi jogok diskurzusának éles kritikája is. Kiindulópontja az e diskurzusra jellemző belső ellentmondásosság, amely az Európán belüli, illetve a földrészen kívüli helyzetre vonatkozó emberjogi érvelések közötti különbség miatt keletkezik. A szinkrón helyzetelemzést eszmetörténeti rekonstrukció követi, a Machiavellitől Hobbesig vezető fejlődési ív bemutatása, amely elvezetett a természetjog háttérbe szorításához és az emberi jogok beszédmódjának felerősödéséhez. E szinkrón és diakrón helyzetelemzés után tárja elénk a filozófus saját felfogásának alapjait. Kiindulópontja, hogy a politika világa a parancs és az engedelmesség logikájára épül, s a cselekvő embert helyezi középpontjába. E politikaképet egy olyan szűkített természetjogi koncepció követi Manent gondolatmenetében, amely az emberi ermészetet meghatározó háromféle motiváció (a kellemes, a hasznos és a tisztességes – kiegészülve az igazságossal és a nemessel) alapján megítélhetőnek tartja a politikai rezsimeket. Míg e szűkített koncepciót a dolgozat kétkedéssel fogadja, annál meggyőzőbbnek tartja azt a manent-iérvelést, amely az arisztoteliánus–tomista gyakorlati bölcsességet és a közjóra hivatkozó érvelést kívánja visszahozni a kortárs diskurzusba, saját helyére szorítva vissza az emberjogi beszédmód politikai felhasználását.