Az inzulin helytelen használatáról: narratív összefoglaló

Abstract

Az inzulin a 20. század első csodagyógyszere volt: cukorbetegek millióinak életét mentette vagy hosszabbította meg, javítva életük minőségét. Az ezredforduló és a felfedezés centenáriuma (1922) kiváló alkalom volt arra, hogy az inzulinról a nemzetközi és a hazai irodalomban könyvek, közlemények jelenjenek meg (1, 3). Az orvostudomány és gyógyszerészet történetében közismert, hogy a mégoly hatékony gyógyszereknek is jelentős mellékhatásai lehetnek. Megfelelő adagolással és a haszon/kockázat mérlegelésével ezek veszélye megelőzhető vagy jelentősen csökkenthető. Az altatók, pszichoterápiás gyógyszerek, cardiacumok, a nem szteroid gyulladásgátlók, antikoagulánsok, a kemoés biológiai terápia mellett ide tartozik az inzulin is, amelynek hypoglykaemizáló hatása képezi alkalmazásának elsődleges területét, de egyben legnagyobb kockázatát is: ez az előnyös és erős hatás a felfedezők és gyártók szándékától eltérően visszaélésekre, téves és helytelen alkalmazására ad lehetőséget. Hangsúlyozom, hogy az inzulin az 1-es típusú cukorbetegség (T1DM) alapvető és megkerülhetetlen kezelése volt és marad. A 2es típusú diabetesben (T2DM) az orális antidiabetikumok egyre bővülő palettája mellett az inzulin alkalmazása jelentősen halasztható, de továbbra is a kezelés szerves része. Mivel a T1DM és T2DM aránya világszerte 1:10-hez, az utóbbiban adják az inzulinkezelések túlnyomó többségét.