Analógia a jelölt mássalhangzó-kapcsolatra végződő, idegen eredetű főnevek tárgyesetében

Abstract

Ez a cikk azokat az idegen eredetű főneveket vizsgálja, amelyek végén mássalhangzócsoportok vannak, hogyan viselkednek, amikor a magyar anyanyelvűek ragozzák őket. Más magyar főnevektől eltérően (vagy amit a beszélők magyar főnévnek tartanak), a magyar anyanyelvűek jelentős része ezekhez a főnevekhez kötőhangzó nélkül adja hozzá a ragozási esetjelzőt (pl. taps > tapsot [tɒpʃ] > [tɒpʃot] 'taps, név > acc.' de Hanks > Hankst [hɛŋks] > [hɛŋkst]), ami nagyon váratlan. A vizsgálat az analóg nyelvtan modelljén belül zajlott. A [ks], [ns] vagy [ps] mássalhangzó-csoportra végződő monomorf magyar főnevek csoportja elősegíti egy kötőhangzó megjelenését az idegen eredetű, hármas mássalhangzó-kapcsolatra végződő szavak végén, amikor a magyar beszélők ragozzák őket tárgyesetben. Ha viszont a tárgyesetben az idegen eredetű főnevek végén nincs kötőhangzó, akkor az őket érintő banda azokat a magyar monomorf főneveket foglalja magában, amelyekben [s]-t tartalmazó, nem elágazó kódok találhatók. Három banda hat a kettős mássalhangzó-kapcsolatra végződő idegen eredetű főnevekre. Az első az, ahol az elágazó kód első mássalhangzója [r] vagy [l], és egy kötőhangzóra van szükség. A második és harmadik banda olyan magyar monomorf főneveket tartalmaz, amelyek nem elágazó kódjaik [l]-lel (a második banda esetében) vagy [n]-nel (a harmadik banda esetében) vannak. Ez a két banda lehetővé teszi tagjainak, hogy kimutassák a kötőhangzó hiányát, amikor tárgyesetben vannak.