Abstract

A 2016-os amerikai elnökválasztást követően sokakat váratlanul ért, hogy Donald Trump, egy ingatlanmogul és valóságshow-sztár lett az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke. A választási kampány során tett nyilatkozatai és egyéb megnyilvánulásai alapján sejteni lehetett, hogy most „valami új” következik az USA külpolitikájában. Ekkor még többen úgy vélték, hogy az erős és független amerikai intézményrendszer biztosítani fogja a külpolitikai folytonosságot az amerikai érdekek és értékek változatlansága révén. Trump 2017–2020-as elnöksége azonban külpolitikai szempontból sem tekinthető eseménytelennek, kiváltképp a Közel-Keletet illetően. A Trump-adminisztráció számos olyan külpolitikai döntést hozott ebben a pár évben, amelyek korábban fel sem merülhettek volna. Különös tekintettel az Egyesült Államok, Izrael és Szaúd-Arábia viszonyának alakulására, a palesztin–izraeli békefolyamatra, a szíriai amerikai szerepvállalásra és az Iszlám Állammal szembeni harcra, valamint Irán atomprogramjának megfékezésére vonatkozóan. Tanulmányunk ezen témákra fókuszálva igyekszik áttekinteni az elmúlt évek legfontosabb eseményeit és lényegre törően összegezni a Trump-adminisztráció Közel-Kelet-politikáját.

Full Text
Paper version not known

Talk to us

Join us for a 30 min session where you can share your feedback and ask us any queries you have

Schedule a call